Ahhoz, hogy ismerjük a köröm betegségeit, ismernünk kell a felépítését, működését, feladatát.
Ezután érthetjük csak meg a gyógyítás szempontjait.
Az ép köröm színe rózsaszín. Az ép széltől, ahol vágjuk a körmöt, befelé körömtermelő sejtek vannak, melyek már a jóval a bőr alatt húzódnak, idáig terjed a körömlemez, mely a körömágyon fekszik és két oldalról és felűről a körömredő fedi. A felső körömredőnél van egy fehér félhold, ez a legérzékenyebb körömrész, mely a gyorsan osztódó élő körömsejteket tartalmazza.
A többi lefelé növő körömrész már elszarusodott kemény keratin. Ennek a félholdnak a szélén, illetve az oldalredők lezárásaként húzódik egy vékony bőr részecske ez a körömbőröcske (cuticula), ezt is csak nagyon finoman szabad eltávolítani. A köröm is ugyanúgy az élő sejtekből elszarusodás útján alakul ki. A köröm is szarulemez (keratin), mint a bőr, csak sokkal keményebb.
A körömlemezen történt sérülés vagy fertőzés éppen ezért addig marad meg, míg le nem nő a sérült, fertőzött körömlemez. A köröm lenövés ideje jó esetben kéz körmök esetében 6, míg lábkörmök esetében 9 hónap. Ahogy nőnek az életévek, úgy lassul a köröm lenövési ideje.
A köröm feladata, hogy védje az ujjbegyet, és ellentámaszt biztosítson járásnál. fogásnál. Akinek már volt sérült vagy benőtt körme, az tudja, mekkora fájdalommal jár, ha köröm nélkül vagy sérült körömmel szorítunk, járunk.
Fontos a körömápolás és a helyes körömvágási technika. Nem kell egyforma időközökben vágni a kéz- és lábkörmöket, mert nem egyforma gyorsasággal nőnek. A körmöt csak a szabad szélen szabad formázni a körömredők alá nem szabad bevágni, mert ebből fakadóan alakulnak ki a fertőzések, vagy a benőtt köröm. A széleket mindig reszeljük simára, kisebb lesz a vágási felület, nem tudják gyorsan kikezdeni a lúgok, mosó-és tisztítószerek. Ha sokat nyúlunk vízbe, lúgos vízbe, akkor könnyen kettéválhat a körömlemez és feltöredezik a köröm. Száraz bőr esetében sokszor kisebb behatásra már könnyen le is töredezik a körömlemez.
Sajnos a mai körömszépítés is körömlemez csiszolással jár, mely nagyon meggyengíti a körömlemezt. A műköröm letöredezése vagy levétele után, sokszor sérült, repedezett körömlemez látható, mely fájdalmas tapintással is jár olykor. Vigyázzunk, nehogy a körömszépítésből körömcsúfítás legyen!
Emiatt csak azoknak szabadna műkörmöt építeni, akiknek vastagabb bőre, körme van, és jól bírja ezt a drasztikusabb beavatkozást.
Köröm eltérései
Sokféle köröm panasz létezik. A leggyakoribbak az elszíneződés, körömtöredezés, megvastagodás és a köröm körüli gyulladások.
Köröm elszíneződés
Gyakori a körömlemez megsárgulása, melyet akár a körömlemosók is okozhatnak.
Az elszíneződést, olykor csak bevérzés okozza, de lehet mögötte komoly belszervi károsodás is.
Az elszíneződött, megvastagodott körömre legtöbbször rásütik a gombás jelzőt.
Valóban a leggyakoribb ok a gombás fertőzés. Ám sokszor ugyanilyen képben jelentkezik ez ekcéma vagy pikkelysömör körömtünete is.
A legegyszerűbb, ha gomba okozza, mert azt meg lehet gyógyítani. Igaz nem gyorsan, mint ahogy egyes reklámokban olvasható.
A köröm lenövési ideje 9-18 hónap. Ha nem veszélyezteti semmi a vérellátását, nincs az alatta levő ízületben elfajulás gyulladás, akkor az életkornak megfelelően történik a lenövés. Természetesen idősebb korban ez is lassul, sokszor két év is kell, hogy egy köröm meggyógyuljon.
A köröm - elhelyezkedése okán - leggyakrabban fonalas gombával fertőződik és ez a szabad szél felől történik, tehát fontos a körömvágás módja. A fonalas gomba mindenhol ott van földben, állatok szőrén vagy valamelyik családtagunkon. Nagyon gyakori, legtöbbször azért, mert maga az egyén sem hisz benne, hogy meggyógyítható, illetve többszörös sérülés következményének vélik a köröm eltérést.
Ha a körömlemez leválik, helyesebben felemelődik a körömágyról, a lemez alá levegő kerül, ekkor is megváltozik a körömlemez színe, de még nincs fertőzés. Ez gyakrabban a lábkörmök esetében fordul elő. Ilyenkor kell már gombaölő ecsetelőket alkalmazni, hogy megelőzzük a befertőződést.
A köröm bevérezhet minden kisebb külsérelmi behatástól, de belső szervi betegségek esetén, illetve gyógyszerek mellékhatásaként is. Ha bevérzik, és az okot is tudjuk, akkor csak meg kell várni, míg lenő a bevérzett köröm. Ha a bevérzésnek vélt folt a körmön egy helyben marad, fennáll a melanóma, vagy a köröm alatti naevus (anyajegy) lehetősége is. Mindig a rosszabbra kell először gondolnunk, de a jobb lehetőség szerint cselekedni, és szoros kontroll alá venni az elszíneződött körmöket. Ha 2-4 hónap alatt nem mozdul el az elszíneződés, mérlegelni kell a melanóma lehetőségét. Ilyenkor érdemes akár konzultálni bőr onkológussal is. Fontos betartani az anyajegyszűrési időpontokat! Javasolt évente egyszer, ha nincs panasz, de bármilyen változás esetén azonnal. Köröm elszíneződés esetén, ha felmerül a melanóma lehetősége, legalább két havonta kell ellenőrzésre járni, hogy el tudjuk kerülni a nagyobb műtéti beavatkozásokat, akár a végtagvesztést is.
Körömtöredezés
Már részben érintettem a témát, de összefoglalva a körömtöredezettség, körömlemez szétválás tüneteit okozhatja minden olyan külső hatás, mely a szaru feloldására törekszik (pl. a mindennapi mosó-, fertőtlenítő és tisztítószerek, pláne, ha egyébként is száraz vagy atópiás bőrt örököltünk). De vas hiány, bizonyos vitaminok hiánya, és anyagcsere betegségek, pajzsmirigy betegségek esetén, műköröm eltávolítása után is ez a kép fogad.
Fonalas gomba fertőzésnél szinte elporlik a köröm.
Köröm megvastagodás
Ha egy köröm megsérül vagy a vérellátásában történik változás, elkezd megvastagodni. Ekkor már könnyebben be is fertőződik. A sérült körmöt gomba ellenes kezelésben kell részesíteni.
Miért nem szabad levenni a körmöt?
Maga a műtéti beavatkozás során is sérülhet a mátrix, vagyis az anyakörömsejt állomány, ennek következtében többé már nem tud normális körmöt termelni.
Továbbá nem szabad a körmöt drasztikus manikűr, pedikűrnek kitenni, mert ennek következtében alakulhat ki a roncsolt, szerkezetében megváltozott köröm.
Megváltozik a köröm, ha ortopédiai elváltozás észlelhető a lábon. Akár harántboltozat süllyedés, akár egy hosszabb térd ízületi probléma miatt megváltozott lábterhelés. A nyomáspontok átrendeződésével is megváltozhat a köröm keringése, emiatt nehezen vágható megvastagodott körmöt észlelünk. Főleg O2 hiányos állapotokban vagy perifériás keringés lassulása esetén, melyet ortopédiai elváltozások és krónikus ízületi gyulladások is okozhatnak.
Fertőzés jelei is lehetnek, illetve sérülés utáni állapot, de az aktív focisták, futók, futva sportolóknál is jellegzetes elváltozás a megvastagodott többször bevérzett köröm. Ezekben az esetekben is célunk a köröm befertőződésének megelőzése (gombaölő hintőpor a cipőbe és gombaölő oldat a körömlemez alá).
Itt kell megemlítenünk a helytelen körömvágást. Ide tartozik a túlvágott köröm, amikor a letapadt körömlemez területére vagy az oldalredőkbe vágunk bele. Illetve ennek az ellenkezője, hogy hagyjuk nőni a körmöt, ritkán vágjuk és egy kisebb túra után is leválhat a köröm. Elég, ha sok kisebb nyomás éri a körömlemezt, rossz, szűk vagy nagyobb cipőbe járva, amelyben állandóan csúszkál a láb, és a köröm mindig neki ütődik a cipő falának. Az állandó kis ütődések vagy egy nagyobb erejű nyomásra/ütésre/sérülésre képes a köröm leválni, ha ez többször ismétlődik, akkor pedig megvastagodik a körömlemez.
Benőtt köröm
Rengeteg oka van a benőtt körömnek, leggyakoribb a pubertás korban, amikor a bőr középső rétege kezd vastagodni. Amúgy is sok növekedési faktor aktivizálódik ilyenkor. Gyakran előfordul még kezdődő cukorbetegség, esetleg egyéb hormonális eltérés esetén. Persze a külső okok is szerepet játszanak (szoros lábbeli, sérülés, helytelen pedikűr, rossz körömvágási technika). Sokszor annyi is elég, hogy megsértjük az oldalredőt. A legfontosabb, hogy ne operáljuk a saját körmünket! Ne nyúljunk drasztikusan hozzá, mert egyre nagyobb lesz a fájdalom és a befertőződés.
Emiatt inkább fertőtlenítsük vízben (1 liter vízbe 1 tabl Neomagnol arányban) áztassuk ki a lábat 10-15 percig, majd kezeljük le (reggel gombaölő ecsetelővel, este AB tartalmú krémmel). Amennyiben lehetőségünk van rá, steril kötést és ne szoros cipőt alkalmazzunk. Ha mindez nem vezet eredményre, kérjenek időpontot műtéti beavatkozásra. A Boér műtét 97 % ban recidíva mentes gyógyulást ad. Itt nemcsak kivágjuk a fölös körömszéleket, de ki is irtjuk a körömtermelő sejteket a széleken.